2. Fejezet

Colton

Négy hónap. Ennyi idő telt el Lizi eltűnése óta, és én még mindig nem tértem magamhoz. Elvesztettem a legfontosabb nőt az életemben, és ezzel az érzéssel nem tudok mit kezdeni. Folyton ő jár a fejemben, nem tudom, hol lehet, mit csinál, veszélyben van-e, és ez teljesen kikészít. Több magánnyomozót is felbéreltem, de eddig egyik sem akadt a nyomára. Az elmúlt négy hónap alatt többször is vissza mentem Miamiba, hogy én magam keressem, de mindhiába, Lizit mintha elnyelte volna a föld. Mintha soha nem is létezett volna. Akár egy édes gyönyörű álom, amiből hirtelen felébredtem, és most nincs más, csak a rideg valóság. Az egyetlen dolog, ami most egy kicsit segít, az a munka. Miután kirúgtam Polettet a divatházból, és kifizettem azt a több millió dollárt, amit az ügyvédei által követelt a szerződésbontás miatt, a divatház súlyos anyagi helyzetbe került. Nem bánom, mert legalább megszabadultam örökre attól a nőtől, viszont így modell nélkül maradtunk egy csőd szélén álló divatházzal. Ráadásul a Polettel kötött szerződések miatt sok munkától elestünk, ezért úgy döntöttünk, nyitunk Európa felé. Szerencsére az ezzel járó rengeteg munka legalább leköt. Amúgy sincs kedvem hazamenni, túlságos nehéz elviselni azt az űrt, amit Lizi hiánya okoz nemcsak a szívemben, de a házban is.
Az iroda ajtaja hirtelen kicsapódik, és Victoria ront be rajta.
– Ezt most azonnal látnod kell, Colton! – sikítja izgatottan egy halom papírt lobogtatva a kezében.
Kérdőn nézek rá a számítógépem mögül, mert rég láttam már Victoriát ilyen izgatottnak.
– Mi az, Vic? Mitől vagy ilyen fenemód izgatott?
– Majd megtudod, ha megnézed ezeket a portfóliókat. Most küldte át az egyik modellügynökség, és…
– Nem érdekel – szakítom félbe. – Válassz ki néhány lányt, akikkel szívesen dolgoznál együtt, aztán majd Martin intézi az ügynökséggel. Én most nem érek rá ezzel foglalkozni.
– Hú, nézzenek oda! Colton Davisnek nincs kedve fiatal és gyönyörű lányokat nézegetni? Hát ezt sem gondoltam volna!
– Megváltoztam, Vic – vonom meg a vállam –, nem tűnt fel? Nincs már kedvem ehhez. Intézd ezt Martinnal. – Visszafordulok a monitor elé, de Vic nem mozdul. Közelebb jön az asztalomhoz, és ledobja elém a modellek portfólióját.
– Én azért vetnék rá egy pillantást.
– Vic, értsd már meg, hogy nekem ehhez most semmi kedv… – hirtelen megakad a szemem az egyik képen. Ránézek Vicre, aki azzal a mindent tudó magabiztos mosolyával néz rám.
Újból a képre kapom a tekintetem, és nem hiszem el, amit látok.
Nem! Az nem létezik, hogy…
– Hasonlít rá, igaz? – kérdezi Vic.
Nem válaszolok, csak a képet bámulom. Az agyam még mindig nem képes felfogni, amit a szememmel látok. A lány a képen megszólalásig hasonlít Lizire. Létezik ilyen nagyfokú hasonlóság? Vagy csak annyira hiányzik Lizi, hogy már minden nőben őt látom. Felnézek Vicre!
– Ki ez a lány?
– Eliza Star, egy angol modellügynökségnél dolgozik.
– Eliza Star! Anglia! Hogyan hasonlíthat két ember ennyire egymásra? Nem! Ilyen hasonlóság nem létezik. De ha ez a lány Lizi, akkor hogy került Angliába? Ráadásul egy modellügynökséghez?
– Találd ki, ki az ügynöke? – zökkent ki Vic a gondolataimból.
– Kicsoda?
– Nicolas Baker.
Nicolas! Ez nem lehet véletlen!
Felpattanok a székből.
– Azonnal látnom kell azt a lányt. Szólj a modellügynökségnek, hogy személyesen akarom kiválasztani a lányokat.