A romantikus történetekben az erős női főszereplőről sokszor nagyon határozott kép él bennünk. Kemény. Visszavág. Nem hagyja magát. Ha valaki megbántja, becsapja maga mögött az ajtót, és soha többé nem néz vissza. Mintha az erőnek mindig hangosnak kellene lennie.
Amikor Jázmint megalkottam, engem egy egészen másfajta erő érdekelt. Mennyi mindenen mehet keresztül valaki úgy, hogy közben nem engedi, hogy a fájdalom megváltoztassa azt, ahogyan másokhoz fordul?
Mert számomra Jázmin története valójában erről szól.
Jázmin soha nem ismerte az édesapját. Korán elveszítette az édesanyját, majd árvaházba került. Ezek önmagukban is hatalmas veszteségek, egy gyerek számára azonban még többet jelentenek: azt, hogy nincs biztos pont az életében. Nincs valaki, akiről feltétel nélkül tudja, hogy holnap is ott lesz. Nincs hová hazamennie, nincs kihez fordulnia, ha fél vagy bizonytalan. És talán a legfájdalmasabb: nincs meg benne az az egyszerű bizonyosság, hogy bármi történjen is, valaki feltétel nélkül szereti.
Jázmin ezért egész életében arra vágyik, amire gyerekként nem volt lehetősége: tartozni valakihez. Nem gazdagságra vágyik. Nem hatalomra. Nem arra, hogy valaki megmentse. Hanem arra az egyszerű bizonyosságra, hogy egyszer valaki őt választja.
És marad.
A kedvesség nem mindig gyengeség.
Jázmin kedves. Együttérző. Segít másokon. Egy romantikus regény női főszereplőjénél ezeket a tulajdonságokat könnyű lenne naivitásként értelmezni. Én azonban éppen az ellenkezőjét látom bennük.
Jázmin nem azért kedves, mert nem ismeri a kegyetlenséget, hanem azért, mert nagyon is jól ismeri. Tudja, milyen érzés egyedül maradni, és milyen érzés arra várni, hogy valaki segítsen.
Amikor pedig ő kerül olyan helyzetbe, hogy dönthet arról, hogyan bánik egy másik emberrel, nem azt adja tovább, amit ő kapott. Hanem azt, amire neki lett volna szüksége.
Számomra ebben van Jázmin egyik legerősebb tulajdonsága: nem engedi, hogy azok az emberek, akik fájdalmat okoztak neki, eldöntsék, milyen emberré váljon.
Miért bocsát meg Tareknek?
Ez Jázmin egyik legvitatottabb tulajdonsága. Miért ad újra esélyt Tareknek? Miért próbálja megérteni? Miért lát benne olyasmit, amit mások nem?
Szerintem azért, mert Jázmin nemcsak azt nézi, mit tett valaki. Azt is próbálja megérteni, miért lett olyan, amilyen. Tarekben meglát valamit, amit a legtöbb ember már régen nem keresne: a gyereket. Azt a kisfiút, aki valamikor ugyanarra vágyott, amire ő: hogy valaki végre őt válassza. De ez nem jelenti azt, hogy Jázmin felmenti Tareket.
Nagyon is tisztában van a hibáival. Tudja, milyen ember volt előtte, és azt is, hogy Tarek a múltjában olyan dolgokat tett, amelyekre nincs mentség. Nem próbálja ezeket szebbé tenni csak azért, mert szereti. Jázmin képes meglátni benne azt az embert, akivé válhat, miközben azt az embert is látja, aki volt. Éppen ez a különbség megértés és felmentés között. Jázmin meg akarja érteni, honnan ered Tarek haragja, miért épített falakat maga köré, és miért bántott másokat. De attól, hogy érti az okokat, még nem gondolja azt, hogy a következményekért ne Tarek lenne felelős.
Megérti Tarek múltját, de nem használja mentségként helyette.
Ezért értik meg egymást olyan módon, ahogyan kívülről elsőre nehéz lenne megérteni. Nem azért, mert ugyanolyanok, hanem mert ugyanazt a hiányt két teljesen különböző módon tanulták meg túlélni.
Tarek falakat épített.
Jázmin pedig továbbra is ajtókat keresett.
De Jázmin nem vak.
Számomra ez nagyon fontos különbség. Az együttérzés nem jelenti azt, hogy mindent el kell fogadnunk. A megbocsátás pedig nem jelenti azt, hogy ami megtörtént, hirtelen helyessé válik.
Ez különösen akkor mutatkozik meg Jázminban, amikor megtudja az igazságot Amaniról.
Megtehetné, hogy kizárólag saját magát nézi. Vagy hogy Tarek minden tettére magyarázatot keres, és a nehéz gyerekkorára, az elhagyottságára vagy a benne felgyülemlett haragra hivatkozva felmentse őt.
De Jázmin nem ezt teszi.
Képes egyszerre két dolgot látni: azt, miért lett Tarek olyan, amilyen, és azt, hogy ettől még nem válik elfogadhatóvá minden, amit tett.
Amikor kimondja, hogy Tarek valójában nem vele bánt igazságtalanul, hanem Amanival, számomra ott mutatkozik meg igazán Jázmin ereje.
Mert szeretni valakit nem ugyanaz, mint mindenben felmenteni.
Jázmin szereti Tareket. Ismeri a múltját, a hibáit és azokat az oldalait is, amelyekre Tarek maga sem büszke. De nem egy tökéletes férfit akar látni benne, és nem is próbál úgy tenni, mintha az lenne.
Azért képes mellette maradni, mert nem egy elképzelt Tareket szeret. Azt az embert szereti, akit megismert – a jó és a rossz tulajdonságaival együtt.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy Jázminnak ne lennének határai. Amikor úgy érzi, Tarek átlépett egy olyan határt, amit ő már nem tud elfogadni, képes elmenni. Nem azért, mert egyik pillanatról a másikra megszűnik szeretni, hanem azért, mert számára a szeretet sem jelentheti azt, hogy mindent el kell viselnie.
Éppen ettől lesz az ő megbocsátása is más. Nem felejtés. Nem annak kijelentése, hogy ami történt, rendben volt. Hanem annak eldöntése, hogy annak ellenére, amit már tud, ad-e még egy esélyt annak az embernek, akit szeret.
Nem Tarek változtatja meg Jázmint.
A romantikus történetekben gyakran beszélünk arról, hogyan változtatja meg egymást két ember. És természetesen Jázmin és Tarek is hatással vannak egymásra.
De Jázmin karakterében számomra van valami ennél fontosabb: ő nem azért erős, mert képes megváltoztatni Tareket. Azért erős, mert mindaz, ami vele történt, nem tudta elvenni tőle az együttérzés képességét.
Elveszített embereket. Magára maradt. Csalódott. Szeretett. Megbántották.
És mégsem jutott arra a következtetésre, hogy akkor neki is bántania kell másokat.
Éppen ezért gondolom úgy, hogy a Keleti szenvedély egyik legerősebb karaktere nem feltétlenül az a férfi, akitől mások félnek, hanem az a nő, akinek minden oka meglenne arra, hogy falakat építsen maga köré — és mégsem teszi.
Mert könnyű gyűlölni azt, aki fájdalmat okozott. Könnyű azt mondani, hogy többé senkit nem engedünk közel. Sokkal nehezebb úgy megőrizni a szeretet képességét, hogy már pontosan tudjuk, milyen ára lehet.
Számomra Jázmin történetét ezért lehet egyetlen mondatban összefoglalni:
