Az El CAdejo főszereplője,aMiguel Ramirez nem klasszikus hős. De egyszerűen gonosznak nevezni sem tudnám. Talán éppen ez az egyik oka annak, hogy ennyire szerettem írni a karakterét. Mert Miguel esetében számomra soha nem az volt az igazán érdekes kérdés, hogy jó vagy rossz ember-e, hanem az, hogy mi történik, amikor ugyanabban az emberben olyan tulajdonságok élnek egymás mellett, amelyekről szeretjük azt gondolni, hogy kizárják egymást.
Milyen egy klasszikus hős?
Ha a klasszikus hősre gondolunk, valószínűleg valaki olyat képzelünk magunk elé, aki a helyes dolgot teszi: megvéd másokat, kiáll az igazságért, áldozatot hoz. Van erkölcsi iránytűje, és még akkor is próbálja követni, amikor nehéz.
Miguelben megvannak ezek a tulajdonságok. Képes védeni. Képes kötődni. Képes az életét kockáztatni azokért, akik fontosak a számára. Csakhogy aztán tesz valamit, amit egy klasszikus hőstől talán soha nem fogadnánk el – és az egész kép felborul.
Akkor most hős vagy sem? Talán antihős?
Az antihős nem feltétlenül gonosz. Egyszerűen csak nem rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyeket hagyományosan egy hőstől várunk. Hibázik, önző lehet, hazudhat, manipulálhat, átléphet erkölcsi határokat. Nem mindig nemes cél vezeti, és nem feltétlenül választja a helyes utat csak azért, mert az a helyes. Mégis van benne valami, ami miatt követni akarjuk a történetét. Talán mert emberibb. Talán mert kiszámíthatatlanabb.
Miguelre könnyű lenne rátenni az antihős címkét, de valahogy ez sem mond el róla mindent. Mert Miguel nem akar példakép lenni, és szerintem ez fontos. Nem azért született meg, hogy megmutassa, milyen férfinak kellene lennie valakinek. Nem akar erkölcsi példát mutatni. Nem mindig választ jól, és vannak dolgok, amelyeket attól még nem kell elfogadnunk, hogy értjük, miért teszi őket.
Miguel egyszerűen próbál létezni abban a világban, amelyet ismer. Egy olyan világban, ahol az erőnek értéke van, ahol a bizalom veszélyes lehet, és ahol néha gyorsabban kell dönteni annál, mint hogy az ember végig gondolhassa: helyes-e, amit teszek?
Mi történik, ha közelebb lépünk?
Ettől felmerül egy sokkal érdekesebb kérdés: mennyit mond el valakiről az, hogy hogyan viselkedik egy olyan világban, amely eleve rossz döntésekre kényszeríti? Mert kívülről könnyű ítélkezni felette. Látjuk a döntéseit, a keménységét, azt, hogyan reagál egy fenyegetésre. Kialakul róla egy kép: talán félünk tőle, talán elítéljük.
De mi történik, amikor közelebb kerülünk? Amikor meglátjuk azt, amit mások nem? A félelmeit, a veszteségeit, a kötődéseit. Azt, hogy ki az, akiért hajlandó lenne olyasmit is megtenni, amit saját magáért talán soha. Ettől jó ember lesz? Nem. De emberibb? Igen.
És szerintem a kettő között óriási különbség van.
A veszélyes férfi és a nő, aki meglátja benne a jót – Ismerős történet?
Csakhogy én soha nem szerettem volna Angyalból Miguel megmentőjét csinálni. Mert egy másik ember szeretete önmagában nem változtat meg senkit. Angyal nem radír, amellyel kitörölhetjük Miguel múltját vagy a döntéseit, és nem erkölcsi felmentés. Valami egészen más lehet: Tükör. Valaki, akinek a jelenlétében Miguelnek talán először kell igazán megnéznie, milyen emberré vált – és eldöntenie, hogy ugyanaz akar-e maradni. A döntés azonban az övé. Mindig is az övé volt.
A Cadejo kettőssége
Talán ezért illik Miguelhez ennyire a Cadejo kettőssége. Könnyű lenne azt mondani: Miguel a fekete Cadejo, Angyal pedig a fehér. De számomra ez túl egyszerű. Miguelben mindkettő ott van. Ott van az az oldal, amely támad, amely nem bízik, amely képes kegyetlen lenni. És ott van az is, amely véd, kötődik, szeret. Nem két különböző férfiról beszélünk. Mindkettő Miguel. És talán az igazi kérdés nem az, melyik az „igazi”, hanem az: melyiknek enged nagyobb teret?
Szeretni kell Miguelt?
Nem. Nem szeretném megmondani az olvasónak, hogyan érezzen iránta. Lehet szeretni, lehet rá haragudni, lehet egy jelenetben megérteni, a következőben pedig legszívesebben megrázni. Lehet azt gondolni: „Értem, miért tetted” – és közben azt is: „De attól még nem volt jogod hozzá.”
Szerintem egy morálisan szürke karakter akkor igazán érdekes, ha az olvasóval is dolgozik. Ha nem hagyja kényelmesen hátradőlni, ha időnként arra kényszeríti, hogy újragondolja a saját ítéletét.
Hős vagy antihős?
Ha most azt várjátok, hogy végül választok… nem fogok. Mert talán Miguel egyik szóba sem fér bele teljesen.
- Lehet valaki hős egyetlen ember történetében, miközben valaki máséban ő a gonosz?
- Lehet jó dolgot tenni rossz módszerekkel?
- Lehet szeretni valakit úgy, hogy közben olyan dolgokra vagyunk képesek, amelyeket ő soha nem fogadna el?
- És vajon a jó tetteink ellensúlyozhatják a rosszakat?
Nem tudom, hogy ezekre létezik-e egyetlen helyes válasz. De amikor Miguelt írtam, talán nem is választ kerestem, hanem egy olyan karaktert, aki miatt fel kell tenni ezeket a kérdéseket.
